Kiállítói szemmel az ISH-ról

2011. 02. 01.

$name   $name

Immáron már hagyomány szerint évente felváltva rendezik meg a világ legjelentősebb épületgépészeti kiállítását Milánóban, illetve Frankfurtban. Mint eddig is, minden páratlan év tavaszán a sor a Németországi nagyvárosra jutott. Akinek volt lehetősége ellátogatni 2011-ben erre a nagyszabású szakmai rendezvényre csalódás nem igazán érhette: szervezettség, német precizitás, magas színvonal a legtömörebb jellemzői az eseménynek. Jól előkészített regisztráció (pl. voucherek alkalmazása), a hatalmas tömeg ellenére gyors beléptetés, kiváló infrastruktúra, mozgójárdák, belépőjeggyel ingyenesen igénybe vehető városi közlekedés, ingyenes buszjáratok a vásár területén és sok ehhez hasonló megoldással biztosították a magas színvonalnak megfelelő környezetet. A pár héttel utána rendezett magyarországi szakkiállítást megtekintve megjegyezném, hogy az európai szintre emelt díjak remélhetőleg a közeljövőben lehetővé teszik majd a hazai kiállítási környezet, kultúra szintén európai szintű elérését is. A hatalmas területtel rendelkező kiállításon a gyártók jól strukturáltan voltak elhelyezve, így aki egy-egy téma iránt érdeklődött mélyebben, könnyű helyzetben volt, hogy a jelentős szereplőket megtalálja. Az Uponor cég magyar képviseletében az idő nagy részét a cég standján töltve az volt az érzésem, hogy egy kicsit kevesebb magyar kollégával találkoztam az elmúlt évekhez viszonyítva. Talán rövidebb időt töltöttek a vásárba és nem jutott idő a teljes körbejárásra, talán kicsit kevesebben is voltak, de aki először jutott el a rendezvényre mindenképp pozitív élménnyel távozott. Nehéz ilyen sok gyártó termékeiről rövid összefoglalást adni, de talán szinte minden kiállítóra jellemző volt, hogy figyelme az alacsony energiafelhasználásra és a magas komfortra irányult, nem mellőzve a már múltban is jól alkalmazott minőség, megbízhatóság, technikai megújítás iránti elkötelezettséget.

Az Uponor standon is ennek megfelelően találhattunk a cég kínálatából megoldásokat. A teljesség igénye nélkül próbáltuk meg egy-egy rendszerre, újdonságra terelni a figyelmet. A stand közepén egy szerelési bemutatóval egybekötött, új öntapadós padlófűtési rendszert mutattak be, mely fektetése a tépőzár szerű technológiának köszönhetően gyorsan, guggolás, hajolás nélkül fektethető, sok-sok szerelői derék örömére. A bemutatót a német televíziós tehetségkutató verseny egyik sztárja színesítette óránkénti vidám, akrobatikus mutatványaival. Jó hír a magyar szerelőknek, hogy az újszerű technológia 2011 tavaszától Magyarországon is elérhető. Szintén jelentős érdeklődés mutatkozott a DEM (Dinamikus Energia Menedzsment) névre hallgató kifejezetten épületgépész szerelőknek kifejlesztett egyszerű, rádiós, ám nagyon gazdaságos sugárzófűtés-hűtés szabályzási megoldás iránt is. A kiállításon több szerelő számára világossá vált, hogy ezt a megoldást alkalmazva többé nem kérdés, hogy kinek kell a szabályzást megszerelni. A rádiós működés miatt nincs elektromos kábelezés, a gyengeáram miatt nincs áramütésveszély, nem igényel elektromos végzettséget, így a gépész vállalkozó komplett működőképes rendszert tud átadni, társszakmákra való szorítkozás nélkül. A DEM szabályzó különlegessége, hogy a statikus beszabályozás hiányát is képes dinamikus szabályzással ellensúlyozni (a DEM név is innét származik). Talán ezen tulajdonságok miatt volt nagy érdekelődés a termékcsoport iránt a főként kisebb munkákra specializált családiházas fűtésszerelők körében.

Impozáns megoldásként csodálták a többrétegű csőből szerelt felszálló vezetékeket is, ahol 110mm-ig préskötéssel szerelt moduláris RS fittingcsaláddal magvalósított rendszer mutatta be, hogy a világ leginnovatívabb többrétegű csőrendszer gyártójának standján vagyunk. Itt még a hozzá nem értők számára is világos volt, hogy valami nagy és új dologról van szó. A szakmai újdonságok mellet természetesen kiváló vendéglátói kiszolgálásban is részesülhettünk a standon felállított asztaloknál ülve. Több német területi képviselő kollégával diskurálva ismét megállapíthattuk, hogy itt Németországban valahogy kicsit máskép, kicsit jobban működnek a dolgok. Csak bíztatni tudok minden épületgépész piaci szereplőt, legyen akár tervező, kereskedő vagy kivitelező, hogy látogasson el ilyen európai színvonalú kiállításra, talán mindenki a maga részéről elősegítve azt, hogy a jövőben nálunk is jobban menjenek a dolgok!